Testmozgás az iskolában (TE IS Program a Nebulóban)

Iskolánk sikeresen pályázott a Magyar Diáksport Szövetség által kidolgozott, TÁMOP-3.3.15-13/1-2014-0001 kódjelű kiemelt projekt keretében megvalósuló Te is programra (Testmozgás az iskolában), melynek célja, hogy olyan iskolai közösségek alakuljanak ki, amelyekben a társas támogatás kiemelt szerepet kap. A program kiemelt figyelmet szentel a befogadás szemléletének, ezáltal közvetlenül támogatja a hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók iskolai integrációját.

A programban részt vevő iskolák tanulói által alkotott diáksport önkéntes csoportok alakulnak, amelyek a feladatra felkészített mentorpedagógusok támogatásával, tanórai kereteken kívül valósítanak meg a mindennapos testmozgással összefüggő foglalkozásokat, helyi projekteket. A program célja, hogy az így megszülető iskolai aktivitások hozzájáruljanak a gyerekek olyan kompetenciáinak, készségeinek fejlődéséhez, mint a amilyen a kezdeményezőkészség, a problémamegoldás, az együttes munkavégzés.

A Te is program alapeleme a mozgás, így végezetül a WHO 5-17 éves korú gyermekekre és fiatalokra vonatkozó ajánlását szeretnénk idézni:

  • legalább napi 60 perc mérsékelt-magas intenzitású aktivitás végzése ajánlott;
  • a 60 percnél hosszabb és nagyobb mértékű aktivitás további egészségfejlesztő hatással bír;

               Horváthné Raffai Pálma, Práger László

               TE IS intézményi mentorpedagógusok

___________________________________________

"Te is" programnyitó rendezvény

Jól sikerült az első rendezvény. 2014.november 14 –én a Kalocsai Nebulóban.

A Te is tanulók ügyesen megszervezték a játékdélutánt.

Az iskola vezetősége is elfogadta a meghívást és sok elfoglaltságuk mellett szakítottak időt a vetélkedő megtekintésére.

Hajdú István - a KLIK Te is felelőse helyi szinten - is eljött az eseményre.

Rövid szakmai megbeszélést is tartottunk, miközben a tanulók a játékválasztóval szórakoztak.

A programot az alsó tagozatos tanulóknak szervezték. A kijelölt segítők is ügyesen végezték a feladatukat.

A négy versenyző csapat végig sportszerűen küzdött. Meglett a leggyorsabb, a legpontosabb, a legfegyelmezettebb és a legvidámabb csapat is a játék végére, így igazából 4 nyertes csoport hagyta el a küzdőteret. Ami külön öröm, hogy a több mint 20 versenyző gyerekből a vetélkedő ideje alatt senkit nem kellett fegyelmezetlenség miatt kizárni. Ahogy Török Zsolt 8. osztályos tanuló a Te is részéről a verseny végén mondta, folytatni fogjuk és még többféle eseményt terveznek a tanév folyamán.

A játék végén megbeszéltük a Te is tanulókkal, hogy hétfőn részletesen is elemezzük a délutánt és addigra a kiadott szempontok alapján ők is elmondják a következő eseményhez a megtartandó ill. az elhagyandó programelemeket.

Horváthné Raffai Pálma és Práger László mentorpedagógusok.